2012 February 1. 18:47
hali minna ~
Először is : Boldog 15. évfordulót a világ legjobb bandájának, a Dir en Grey-nek! Remélem még kétszer ennyi ideig együtt lesztek! <3 *ünnepel*
Másodszor : Pénteken nincs suli, úgyhogy már csak egy napot kell végig szenvednem...szerencsére. Pénteken punnyadás és rajzolás. Lehetőleg, ha csütörtökön lesz időm rajzolni, akkor már akkor elkezdem, hogy pénteken belemélyülhessek Hitler gyermekkoráról szóló könyvecskémbe, amit Apu adott, annak örömére, hogy újdonsült Hitler szerelmes lettem ~
Azt viszont most elmondom, hogy akinek ez nem tetszik, annak nem muszáj olvasnia a blogom. Nem fogok rasszista bejegyzéseket kreálni, hogy magam ellen uszítsam az embereket..(Sajnos már megtettem)
Ott jártam, hogy Hitlerről szóló könyveket olvasgatok szabadidőmben, azaz este. Majd később el fogom kezdeni Horthy Miklós magánéletéről szóló könyvet is, amit a magyartanáromtól kaptam. Nyaa, el vagyok kényesztetve kéremszépen.~
Szombaton pedig Zsófi, Bogyesz, Szandii, Madzag, Adrienn és én megyünk sétálni a városba, pontosabban a légópincéhez, amit egy atombomba túlélsére építettek még anno az 50-es években itt Barcikán lol. Remélhetőleg nem kell majd használni hihi. Már amúgy múlthéten voltunk ott, de még Adrienn meg Zsófi nem látták, meg amúgy is..legalább nem fogok unaktozni szombaton.
Ma suliba a kémia dogám kettes lett, addig fogok szar jegyeket szerezni ebből a retek tantárgyból amíg a kémiatanárnőt le nem lököm a bór polónium lépcsőről..Életem legjobb napja lenne...
Végülis ki nem szarja le?! Nem lesz belőlem kémiakurva, én nem fogok semmi kémiával kapcsolatos cuccost alkalmazni a jövőmben. Nekem az angol a lényeges. Abból meg is lett a maximális pontszámú dolgozatom, igen mint mindig. Lekopogni sem kell, mert mindig ötösre írom HAHA.
Azt hiszem kész vagyok, megyek facebookozni lol. Bai ~
Hozzászólás
Az oldalon csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólásokat.
Kérjük jelentkezz be, vagy ha még nem vagy tag, akkor regisztrálj!